Dóra Ferenc, basszusgitár

elsőként magyar rock, hardrock zenekarok dalai fogtak meg, egyre inkább arra inspirálva, hogy később valamilyen hangszeren játsszak

bio

1969. március 19-én születtem Budapesten.

Az első komolyabb találkozásom a zenével már nem csak mint zenehallgatóként 16 évesen ért el. Elsőként magyar rock, hardrock zenekarok dalai fogtak meg, egyre inkább arra inspirálva, hogy később valamilyen hangszeren játsszak. Ezt követően külföldi előadók lemezeit hallgattuk rongyosra, a régi zenekarok csak ezek után érintettek meg - bakelit lemezekről.

 

karrier

Néhány hónapig különböző gitárosoknál tanultam, fiatalos vehemenciával, részemről nem túl sok sikerrel. Későbbi tanulmányaimat Csepei Tibor zeneiskolájában folytattam 1989-1993-ig gitártanszakon.

Ekkor még saját zenekarunkban, a Metál Szektában is mint szólógitáros működtem közre.

Majd következett némi feldolgozás, plusz saját dalok volt gitáros barátommal, Deák Norberttel megalakult Rubber Room formáció. Kezdetben mint gitáros, később basszusgitárosként játszottam(1993-2001). Itt a dalszövegekért és a zenéért Norbi volt a felelős.

Közben létrejött a Médium zenekarunk, javarészt saját nótákkal, plusz hardrock feldogozásokkal szórakoztattuk a nagyérdeműt (2001-2013). Itt már mint dalszerző-basszusgitárosként voltam jelen.

Némi szünet következett, majd életre keltettük a kezdetben NO name, majdan Rock Legend Band rock & roll partizenekart.

Jelenleg két aktív rockformációban is közreműködöm, ezek a Rock Colors és az Örökmozgó zenekarok.

 

zenei hatások

Zenei ízlésvilágom azóta kibővült: jazz, progresszív rock, blues, rock n' roll irányába is.

 

kedvenceim

Ezenkívül még szeretem a jó filmeket, egy jó csavargást a természetben, ja és "Morzsabátyót" a futrinka utcából…

 

felszerelés

hangszerek

Peavey Grind Bass 5 BXP NTB

Ibanez SR300DX BK

Warwick Alien 5 Standard

George Washburn Lyon Signature

 

hang

MarkBass TTE 801 erősítő fej

Ampeg Portaflex PF 410 HLF láda

Crate BX 100 kombó

hírek
Köszönjük Nektek! június 05., 13:00

Az Örökmozgó zenéje folyamatosan és érezhetően jut el egyre több érdeklődőhöz. tovább…

Fantasztikus évkezdet a Route 66-ben január 20., 07:58

Tegnap csodás hangulatú koncertünk volt, egy fantasztikus közönség előtt! tovább…

Igazi rock hangulat a Route 66-ben november 26., 02:55

Tegnap elképesztően jó hangulatú bulit játszottunk a csepeli Route 66-ben. tovább…

következő koncert
2018. október 13.
(szombat),
20:00 h

Route 66
1212 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 129.

 

 

további információk és koncertek >>>

közösség

Az Örökmozgó zenekar újra a Route 66 színpadán. Vendég: Cool Riders zenekar https://www.facebook.com/CoolRidersBand Lesz minden ami ROCK : P.Mobil, P.Box, Dinamit, Piramis... Beugró természetesen nincs!!!!!! Kezdés 20.00, és SZÓLJON A ROCK éjfélig! Helyszín: Route 66 Baráti Klub, 1212 Budapest, II. Rákóczi Ferenc út 129. https://www.facebook.com/Route66BaratiKlub/